Kategóriák
Kutyabalesetek

Budavári kutyás balesetek kampány

Fotó: Matt Nelson on Unsplash

Egy valószínűleg évtizedek óta zajló és kutyákat érintő balesetsorozat képe bontakozott ki 2020 végén. A budai Vár két kiemelt futtatójáról van szó, ahol ezeknek az eseteknek a száma a tavalyi évben érte el azt a kritikus tömeget, ami miatt a civil kutyások úgy döntöttek, hogy pontot szeretnének tenni a tragikus események végére.
Csak tavaly novemberben ugyanis bizonyítottan 3 kutya ugrott át az alacsony várfalon és zuhant a többméteres mélységbe, és az év akkor még koránt sem ért véget a balesetek szempontjából.

A megelőzés érdekében először figyelmeztető táblákat terveztek és szerették volna engedélyeztetni az Önkormányzatnál, majd elkezdték felgöngyölíteni a balesetek számát és jellegét.

Végül néhányan közülük létrehoztuk a Váribalesetek.com oldalt, hogy összegyűjtsük ezeket az adatokat, és figyelmeztessünk minden kutyatartót ezeknek a futtatóknak veszélyességére. Hogy miért veszélyesek a futtatók, arról itt írtunk>>

Mi a kezdeményezés célja?

A Budavári kutyás balesetek kezdeményezést azért hoztuk létre, hogy Budapest kiemelt turisztikai célpontjában található két futtatót azok a kutyások is biztonságosan, baleset nélkül tudják használni, akiknek nincs helyismeretük, először járnak ott.

Célunk, hogy minden kutyatartó, aki a budai Várba látogat vagy ott él, tökéletesen tisztában legyen azzal, milyen körülmények között és következmények mellett csatolja le a kutyájáról a pórázt.

Célunk, hogy a Várba kellő tájékoztatással és mindenki számára biztonságosan lehessen sétálni kutyával, gyerekkel egyaránt.

Célunk, felvilágosítással elérni azt, hogy az agilis, nagyobb termetű kutyák gazdái tartsák pórázon a kedvenceiket a Vár egész területén.

Szeretnénk, továbbá, ha a kutyabalesetekről és halálesetekről nyíltan lehetne beszélni – ahogy most nem -, ha nem csak elbagatelizálható “belső ügyként” tekintene rá a lakosok egy jelentős része és a Budavári Önkormányzat, és ha az áldozathibáztatásról a megelőzésre terelődne a figyelem.

Azon dolgozunk, hogy a budai Várba látogató kutyákkal többé ne fordulhasson elő hasonló baleset, és egy gazdának se kelljen ilyen megrázó körülmények között elveszíteni a kutyáját.

Minden megjelenést, segítséget elfogadunk és megköszönünk annak érdekében, hogy ez az információ mindenkihez eljuthasson. Egy kutya élete se múljon azon, hogy a gazdája nincs kellően tájékoztatva a Vár futtatóinak sajátosságairól.

Sajtómegjelenések és kapcsolat

Kategóriák
Kutyabalesetek

Helyi viszonyok, szabályozás és hiányosságok

Tóth Árpád sétány. Tény: a sétányról fantasztikus panoráma nyílik a budai hegyekre és a városra – gazdaként élmény végigsétálni.

Városi legendának sem lenne utolsó, mégis tucatnyi dokumentált állatorvosi eset és gazdáktól érkezett beszámoló bizonyítja, hogy a kutyák egy részéből extrém viselkedést vált ki a várfallal határolt futtató.

Bár a skóciai öngyilkos hídhoz képest jelentősen kevesebb, csak a november óta gyűjtött adatok állnak rendelkezésre, de ezek alapján elmondható, hogy havonta több kutya ugrik fel a várfalra. A fal szerencsétlen kiképzése miatt többségük lezuhan a sokszor 8 métert is elérő, szakadéknak is beillő mélységbe. Hogy mi ennek az oka, arról több elmélet is született.

Van, aki szerint a szemtelen varjakat kergetik, így a kukák lezárása lenne a megoldás. Egy-két vélemény a falban rohangáló bogarakat, gyíkokat, mások a szagokat teszik felelőssé, például a környéken ólálkodó róka nyomát. Többen gondolják úgy, hogy a kutyák akadályként tekintenek a falra, amit szívesen átugranak.

Talán érzékcsalódás okozhatja a balesetsorozatot?

A legtöbb baleset a kijelölt – póráz nélküli – futtatókban történt a gazdák visszajelzései alapján, a Tóth Árpád sétányon és az Anjou bástyánál. Ezekben közös pont, hogy a hamis biztonságérzetet keltő várfal mögött nincs domboldal, csak meredek, 5-10 méteres mélység.

Több esetben a kutyák a semmibe ugranak a falon keresztül vagy  minden előzmény nélkül, hirtelen ugranak fel a falra, ahol akár be is pánikolhatnak a mélységtől vagy a kövön megcsúszhatnak.

A fák koronája viszont néhány helyen látszik, amit könnyű akár bokornak is nézni akár – vélik többen. Mások szerint – és számunkra is ez a legvalószínűbb megfejtése a jelenségnek -, hogy a kutyák meg akarják nézni, hogy mi van a fal túloldalán, hiszen számukra értelmezhetetlen “viszonylatba” kerülnek az éggel és a földdel. Úgynevezett “thin place” jön létre, amikor a fent és a lent határa nem egyértelmű.

Anjou bástya sétány és a várfal a kutya perspektívájából

Mivel a várfal kifelé lejt az eső elvezetése miatt, a kutyák nem látják a sétányról, hol van a fal vége és azt sem, hogy mi vár rájuk mögötte. A lendület viszi őket, és már nincs megállás. Pontosan úgy történik minden, ahogy a következő történetben az egyik gazdi elmesélte.

Kategóriák
Kutya balesetetek

Balesetet szenvedett kutyák adatlapjai

2019 július 27. – én balesetet szenvedett Hugó nevű labrador

A budai várban történt zuhanásos balesetekkel kapcsolatban összegyűjtésre kerültek az anyagok és időrendi sorrendben bekerült a lent látható idővonalba minden megkapott információ. A gazdák engedélyezték, hogy név nélkül közzétételre kerüljön a történet, helyszín, időpont, rendelő neve, a kutyus neve, a balesetek kimenetele, leletek megléte esetén annak anonimizált változata.

Kategóriák
Uncategorized

Médiamegjelenések

Megjelenésekkel, interjúkéréssel kapcsolattalan kérjük írj a sajto@varibalesetek.com címre vagy vedd fel velünk a kapcsolatot Messengeren: @varibalesetek / Facebook oldalunkat itt éred el

ATVTöbb tucat kutya sérült meg és pusztult el az elmúlt években az egyik budavári kutyafuttatóban (Videó)

IndexVeszélyes kutyafuttató a Várnegyedben

KlubrádióMiért zuhant ki több kutya is a budai várból? (Hangfelvétel)

Kutyabarát.huBudavári kutyás balesetek

MandinerEbek lelték halálukat a budavári kutyafuttatóban

MetropolBudavári futtató: 3-ból 1 lezuhant kutya marad csak életben

TelexKutyák életét veszélyezteti az I. kerületi várfal, több tucat állat szenvedett már balesetet

Kategóriák
Uncategorized

Lesz tábla, de mégsem?

Fotó: Paweł Czerwiński on Unsplash

A megelőzés egyszerű lehetne, de útközben zátonyra futott

Az I. kerületi kutyások Facebook csoport a budai Vár első két novemberi balesete után arra a döntésre jutott, hogy figyelmeztető táblákat kellene elhelyezni a futtatókon, illetve más módon, például védőhálóval is erősíteni lehetne a fal melletti zónát. A figyelmeztetőtáblákat közösségi finanszírozás keretében szerették volna megvalósítani.

Sajnos az első zöld jelzés után az engedélyeztetés zátonyra futott, az Önkormányzat visszadobta a tervezetet, majd saját matricákat készített, melyeket ki is helyezett. Ezek a matricák kukákon, illetve liftekben láthatók – ameddig le nem szedik azokat, illetve az időjárás viszontagságai ki nem kezdik a papírlapokat. Védőhálókat a műemlékvédelmi várfalakra nem lehet felszerelni és más módom sem lehet fizikai védelmet nyújtani.

Kategóriák
Uncategorized

Fejlemények


Zoom konferencia a Budavári Önkormányzattal

◾️◾️ 2020. december 16. ◾️◾️

December 16-án a Budavári Önkormányzat és a kerület kutyás csoportjai részvételével megtörtént az első egyeztetés, melyen a Budavári kutyás balesetek képviselőiként mi is szót kaptunk. Megegyezésre jutottunk abban, hogy

figyelmeztető táblákra szükség van
és fontos a kutyák védelme.

Ezen felül a Tóth Árpád sétányon lévő eredeti tájékoztató táblák szövegét is tervezi módosítani az önkormányzat “csak saját felelősségre” kiegészítéssel.

Védőháló nem fog kikerülni.

Kérdéses pontok:

  • Táblák és a dizájn – a műemlékvédelmi terület lehetőségeit és a Várban élők esztétikai érzékét is figyelembe kell venni a tábla kialakítása során.
  • Táblák elhelyezése – javaslatunk szerint 4 pontra érdemes elhelyezni a táblákat: a Tóth Árpád sétány eleje, a Gránit lift, a zászló – Anjou bástya eleje, illetve az Anjou bástya vége.
  • Ebben szintén egyetértettünk.
  • A Vári kutyások csoport vezetője javasolta, hogy a keresztutcákba is kerüljenek felhívó matricák. A helyszínek pontosítása később történik meg.
  • Táblák kihelyezésének ideje – előreláthatóan 2021. február hónapban.

Következő lépések:

  • A tábla dizájnjának elfogadása.
  • Elküldjük az eddigi terveket összesítve az önkormányzatnak. A Vári kutyások szavazást javasolnak a kerületi lakosok körében.
  • Tovább folytatjuk tájékoztató munkánkat, illetve a korábbi esetek felderítését, mivel célunk az, hogy több baleset ne történhessen.

Kategóriák
Uncategorized

Adatgyűjtés

Fotó: William Iven on Unsplash

November 12-től az I. kerületi kutyás csoport sorban felkeresett tíz-egynéhány állatorvosi rendelőt. A megkérdezettek közül egy kivételével mindegyik arról számolt be, hogy többször (átlagban 4-5-ször) láttak el várból kizuhant kutyákat az utóbbi években. Az egyik állatorvos viszont arról számolt be, hogy 1996-1998 között havi szinten 3-4, a budai Vár faláról leesett, kórelőzménnyel rendelkező kutya került be a sebészetre.

Az állatorvosok megkérdezésével párhuzamosan kérték az érintett gazdákat, hogy jelentkezzenek a történeteikkel. A  legkorábbi baleset, amit kézhez kaptak, 1986-ban történt. Egy Várban élő gazda agara zuhant le a Tóth Árpád sétányról.

Kategóriák
Kutyabalesetek

Rejtély, hogy miért ugranak le a Várból a futtató kutyái

2020 egy nagyon hosszú és nehéz év volt, így az sem csoda, hogy az évtizedek óta zajló balesetsorozat a budai Vár két kiemelt futtatójában ebben az évben érte el azt a kritikus tömeget, ami miatt a civil kutyások úgy döntöttek, hogy pontot szeretnének tenni a tragikus események végére.
Tavaly novemberben ugyanis bizonyítottan 3 kutya ugrott át az alacsony várfalon és zuhant a többméteres mélységbe, és az év akkor még koránt sem ért véget a balesetek szempontjából.

2020. november 5-én whipim egy zuhanás következtében meghalt. 1 méterre tőlem egy hirtelen döntésből fakadóan kiugrott a sétányról és a 8-10 méterrel mélyebben lévő Lovas útra zuhant. Esélyem sem volt reagálni vagy elkapni, pedig egy lépés választott el tőle.”

– írja az egyik gazdi. A kutya nem élte túl a zuhanást, az állatorvoshoz menet belehalt a belsővérzésbe.

A teljes balesetsorozat felgöngyölítése során több tucatnyi adatot és történetet gyűjtöttünk össze az elmúlt évtizedekből, melyek között volt szerencsés és több halállal végződő is.

Viszont továbbra is igazi rejtély, hogy miért történhet mindez az ott élők tudtával hosszú évek óta, és miért nincs hatásos intézkedés a megelőzés érdekében.